Szobatisztaságra szoktatás - A gyermekkori bepisilésről

A kép illusztráció
(Forrás: office.microsoft.com/hu-hu/images)

„Vajon forduljak-e pszichológushoz, ha a gyermekem elmúlt négy éves és még nem szobatiszta nappalra vagy éjszakára? Milyen hatásai lehetnek kisiskolás gyermekem későbbi fejlődésére, személyiségének alakulására, ha éjjel még bepisil?” Lehet, hogy Ön is feltette már magának ezeket a kérdéseket?

A szobatisztaságra nevelésnek fontos szerepe van a gyermek fejlődésében és karakterének formálódásában; azaz a gyermek egy életen keresztül magával hordozza a szülői nevelési módszerek – többnyire nem szándékos – hibáit és erényeit.

Az egyik legfontosabb szabály, hogy akkor kezdjük el a szobatisztaságra szoktatást, amikor a gyermek szellemileg és idegrendszerileg is már elég érett a záróizmok akaratlagos működtetésére (megérti a szobatisztasággal kapcsolatos fogalmakat, a tőle elvárt feladatot, és már képessé vált a záróizmok kontrolljára). Ezt az érettségi állapotot átlagosan 18 hónapos kor körül érik el a gyermekek. Soha ne alkalmazzunk kényszert vagy durva módszereket, és legfőképp ne szégyenítsük meg a gyermeket a szobatisztaságra szoktatás során! (A szégyen ebben az időszakban alakul ki, helytelen nevelés hatására ekkor uralkodhat el úgy a gyermeken, hogy későbbi viselkedését nagymértékben ennek, és a felelősségteljes, önálló cselekvésnek az elkerülése fogja meghatározni.)

Szobatisztaságról csak akkor beszélhetünk, ha a gyermek a szükségletét szándékosan – a megfelelő pillanat eléréséig – visszatartani képes. Fölösleges a kisgyermeket másfél éves kora előtt a bilire ültetni, hátha abba sikerül a várt „produktum”. A gyermek nem érti még, minek örülnek úgy a szülei, hiszen vele csak megtörtént a dolog, nem volt befolyása az eredményre. Később, amikor már megtanulja, hogy a székletét visszatartsa, és amennyiben benne a szülőkkel szemben erős, letiltott indulat dolgozik, akkor ettől az örömtől meg is foszthatja a családot. Megjelennek a székrekedéses problémák, amelyek a szülőknek nagyon sok gondot okozhatnak.

A dinamikus pszichológia szerint ebben az időszakban adni és megtartani tanul meg az ember. Nemcsak tárgyi értelemben, hanem önmagunkat adni, illetve „tartani” magunkat – akár nehéz élethelyzetekben.
A bevizelés (latinul enurézis) a gyermekkor egyik nagyon gyakori és nagyon kellemetlen zavara. A gyerekek másfél, kétéves korukra válnak alkalmassá a záróizmaik akaratlagos szabályozására. Kétéves gyermekek 90%-a szobatiszta nappalra, három-négy éves korban 80%-uk már éjszakára is. Enurézisről, mint beavatkozást igénylő zavarról akkor beszélünk, ha a gyermek már betöltötte az ötödik életévét és – nappal vagy éjszaka – hetente legalább kétszer bepisil. Nagyon sok gyerek válik ismét enuretikussá, aki hároméves korát követően akár évekig szoba-, illetve ágytiszta volt. Ezt a családok sokszor szégyenteljes dolognak ítélik, nem fordulnak pszichológushoz, ehelyett titokban „házi” megoldásokkal kísérleteznek. Magyarországon az általános iskola alsó tagozatába járó gyermekek legalább 20%-a küszködik ezzel a problémával.

Megkülönböztetünk nappali és éjszakai bepisilést; az éjszakai ágytisztaság egy-másfél évvel később alakul ki általában, mint a nappali szobatisztaság. A szakirodalom különbséget tesz az ún. primer enurézis (ebben az esetben a gyermek még sohasem volt ágy-, illetve szobatiszta), és szekunder enurézis között (amikor a már megszerzett és legalább hat hónapig megtartott szobatisztaságot vagy ágytisztaságot újra elveszti a gyermek).
Amit soha nem szabad elfelejteni, hogy a bepisilésnek organikus oka is lehet. A vese és a húgyvezeték problémáin kívül több olyan betegség is létezik (pl.: cukorbetegség vagy hormonális zavarok), amelyek ezt a tünetet eredményezhetik. Ezért az enuretikus panasszal rendelkező gyermeknek mindenképp egy alapos orvosi vizsgálaton kell átesnie. Amennyiben a vizsgálatok eredménye negatív, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy a fizikailag egészséges gyermek mégis miért vall kudarcot hólyagműködése szabályozásával?
A primér enurézis esetén inkább az öröklődés vagy az idegrendszeri éretlenség játszik szerepet. El kell fogadnunk, hogy gyermekünk vizelési funkciói lassabban érnek az átlagosnál. A legfontosabb feladat, hogy a bepisilést semmilyen módon ne szankcionáljuk. Ne büntessük, ne alázzuk meg a gyermeket, hiszen nem szándékos cselekedetről van szó. A gyermek amúgy is szenved, szégyelli magát, tehát inkább vigasztalásra szorul. Az enurézis kezelése és lehető leggyorsabb megszüntetése azért is fontos, mert – még ha nem is lelki okok idézik elő –, szinte mindig súlyos lelki konfliktushoz vezet. Az enuretikus gyermek életét „titok” terheli, ezért gyakran elszigetelődhet, magányossá válhat.

Klinikai tapasztalatok szerint a szekundér enurézis előfordulásában a legtöbb esetben pszichés okok játszanak szerepet: figyelem- és segítségkérés, a szülő felé irányuló elfojtott indulat kifejezése. A gyermek emocionális sérülése, iskolai, esetleg családi konfliktusok, válás, kórházi kezelés, és olyan lelki „törés”, mint az egyke gyermekeknél a kistestvér megszületése.

Nagyon fontos ilyenkor, hogy a szülő – együttműködve az orvossal és a pszichológussal - minél hamarabb megtalálja a probléma kiváltó okait és a szakszerű segítség igénybevételével segítsen gyermekének az egészséges vizeletürítés stabilizálásában.

Baky Ildikó - gyermekpszichológus
(Szakirodalom: Dr. Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban)