Bőrkinövés a fülön, két perces műtét, nincs az óvodában csúfolás

Egy szép nyári napon 3600 grammal és 54 centiméteresen megszületett kislányunk, Maja. Ezerszer hallottam anyákat, ahogy könnybe lábadt szemmel mesélik, milyen érzés volt, mikor kibújt a gyerekük és a mellkasukra tették. Én is ilyen anya leszek. Engem is sokan udvarias bólogatással hallgatnak majd.

Nagyon boldogan fogtam a gyönyörű, édes, pihe puha kis csomagomat. A nagy távolból hallottam csak a szülésznő nyugtatgató szavait, hogy a füle miatt ne aggódjak, ez gyakori. Észre sem vettem, csak hogy mondta. Valóban, ott volt a fülén egy kisebb és egy nagyobb bőrkinövés. Már láttam ilyet, az unokaöcsémnek is van. Nem érdekelt, sem akkor, sem később, egyszerűen nem tulajdonítottam neki jelentőséget, egészséges, nagyon szép baba, aki minden percben elvarázsol.

Majd teltek-múltak a hetek, jöttek a kíváncsi rokonok, barátok, ismerősök. Szinte mindenkivel a következő párbeszédet folytattuk: Hogy vagy? (Kedvesen) Jól. Hogy van a baba? (Kedvesen.) Jól. És mi az a fülén? (Ingerülten) Bőrkinövés.

Most komolyan, miért olyan érdekes ez? Elképzeltem, hogy az oviban majd ezzel fogják szívatni. Olyan igazságtalan. Várunk pár hónapot és levetetjük, nem szeretnénk, ha ő lenne a kislány a két izével a fülén.
Tájékozódtam a lehetőségekről.
Közegészségügyi képlet: 1. Egy hét utánajárás. 2. Időpontot egy év múlva kapunk. 3. Pontos műtéti időpontot nem tudnak adni. Nem vehetik figyelembe, mikor eszik, alszik. Menjünk oda, majd sorra kerülünk, remélhetőleg aznap, hacsak nincs sürgős eset. 4. Nem kisbabának való környezet, futószalagszerű műtétek. 5. Végül cikis, folyosón borítékot zsebbe nyomós fizetés, a dilemmával, hogy eleget adtunk-e. Top kellemetlen nekem is, a dokinak is. De ilyen sajnos a helyzet.

Na ezt nem. Nem szeretném Maját ennek kitenni. Felhívtam a Rózsakert Medical Centert. Ahol a következő folyamat után lett 24 órán belül Maja füle izé-mentes: 1. Gyerekorvosi konzultáció aznap, hallásvizsgálattal, amit egyébként is szerettem volna. Egy kis szerkezettel megnézik, hogy rendben van-e a baba hallása. Minden rendben volt. 2. Plasztikai sebészhez másnapra kaptunk időpontot. 3. Beszéltem a dokival a mobilján, átvettük, mire készüljünk. 4. Másnap reggel 9 órára érkeztünk, várakozás nélkül mehettünk a műtétre.

Kilenc hónapos volt ekkor Maja. Ideális időpont, mivel a gyerekorvosi konzultáción megnéztük van-e már tárgyállandósága. Eldugtunk egy játékot a párna mögé és nem nyúlt utána. Tehát ha eldugsz valamit, megszűnik létezni. Azaz a műtétet egyből el fogja felejteni, nem marad meg benne rossz élményként.
Beléptünk a vizsgáló helyiségbe, ahol már elő voltak készülve az ambuláns műtéthez. Jött a férjem is velünk, együtt szerettünk volna Maja mellett lenni. A doki gyorsan megvizsgálta Maja fülét, aki ezt érdeklődéssel fogadta. Majd elmondta mi fog történni és felkészített arra minket, hogy nagyon fog sírni, legyünk erősek. Jó híre is van, nem tart sokáig. Megkapta az érzéstelenítőt, még az ölemben, ez nagyon fájhatott neki, keservesen sírt. Vártunk pár percet, addig szeretgetve elmagyaráztuk Majának, mi vár rá. Elérkezett az idő, hatott a helyi érzéstelenítő. Egy nagyon kedves nővér jött segíteni. Hanyatt fektettük a műtőasztalon, a nővér a fejét, én a két kezét, a férjem a két lábát fogta. A doki határozottan megkért minket, hogy ne nézzük. Igaza volt, így is elég nehéz volt. Nagyon sírt, próbált a szorításból menekülni, én is zokogni kezdtem. Néztem az időt és próbáltam arra gondolni, hogy mindjárt kész, nem fáj neki, csak a leszorítástól való félelme miatt sír. Két perc múlva, azt mondta a doki, hogy készen vagyunk. Azonnal felkaptam az asztalról és szorítottuk egymást. Nagyon hamar megnyugodott, én még percek múlva is bőgtem.

A doki elkezdte mondani az ápolási tanácsokat, próbáltam figyelni rá. Óvatosan fürdessük, ne érje víz, ha leszedi a ragtapaszt, csak tegyünk rá másikat, egy hét múlva varratszedés, pár hétig még piros lesz, kis idő múlva pedig nyoma sem lesz. Bár teljesen biztos benne, hogy ez egy ártalmatlan kis kinövés, mégis elküldi szövettani vizsgálatra.(Ami hála az égnek negatív is lett.) Itt már Maja úgy viselkedett mintha mi sem történt volna. Az asztalon lévő telefonzsinorral játszott, húzogatta a hajam és nagy csodálkozva nézett, hogy nekem meg mi a bajom, miért bőgök, mert azt hősiesen persze folytattam. Még picit beszélgettünk a dokival, vigasztalgatott és a rendkívül érdekes sztetoszkópot és más kisebb vizsgálati eszközöket mutatott Majának, aki már meg is bocsátott neki. Elköszöntünk a dokitól. Készen voltunk. Mentünk a kasszához, ahol kártyával fizethettünk, mennyivel jobb érzés ez, fix összeg, kulturált, kényelmes fizetés. Az összeg alig volt több egy sima konzultációs összegnél, nem volt drágább, mint amennyit paraszolvenciában általában kifizet az ember egy kisebb műtétért.

Elmentünk a klinika alatti kávézóba reggelizni, ahol Maja már kurjongatott. Kis hősünk. Mi bezzeg, mint akiken átment egy úthenger úgy éreztük magunkat. Arra számítottam, hogy éjjel esetleg többet felsír majd, vagy nyűgösebb lesz, de semmi, mintha mi sem történt volna. És nem lesz az oviban az a kislány, akinek két izé van a fülén.